Az elmúlt másfél nap olyan volt, mint gyerekkorom nyarai, amikor faltam a könyveket. Kezdetben az apu adta a kezembe őket, később a Böszörményi úti gyerekkönyvtárba való látogatás volt a hét fénypontja, órákat töltöttem el azzal, hogy kiválogattam a következő hétre való 3-4 könyvet. Emlékszem, ahogy a tikkasztó nyári délutánban, a megállóban, az 59-es villamosra várva már nem bírtam és el is kezdtem olvasni az egyik újonnan kivett könyvet.
Most valami ilyen történt meg velem megint. Másfél napig gyakorlatilag alig tudtam letenni egy új szerzeményemet és - ami még fontosabb - nem bírtam azonnal a könyv befejezése után másiknak nekikezdeni, annyira magába szívott a 17. századi Perzsia világa.
Anita Amirrezvani egyetlen könyvet írt ezidáig, A virágok vérét. Hosszú évek kutatómunkájával beleásta magát a szőnyegkészítés rejtelmeibe és Perzsia történelmébe, végül Abbasz Shah uralkodásának idejébe illesztette a történetet. Abbasz Shah emelte a szőnyegkészítést a képzőművészetek közé, ő hozott létre szőnyegkészítő műhelyeket országszerte.
A történet középpontjában egy fiatal lány áll, akinek isten áldotta tehetsége van a szőnyegkészítéshez. Az ő küzdelmeiről szól a könyv, ahogyan egy férfiak uralta társadalomban sikerül kivívnia a helyét és erős független nővé válik. De eközben képet kapunk a perzsa háztartások mindennapjairól is, az asszonyok életéről és bár receptek nincsenek a könyvben, azért én már készülök, hogy elkészítsem a diós-gránátalmás csirkét, a mesélő kedvenc ételét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése